Előkészítő óra

Ezen a héten kedden, május 19-én, két héttel az utazás előtt megtartottuk az előkészítő órát. Az óra több részből állt, így egy érdekes délutánt töltöttek együtt a kiutazó diákok. A délután első részében Kiss Lajos igazgató úr beszélt. Kiemelte a program fontosságát és azt, hogy milyen fontos mindez a határon túli magyarok és személy szerint a kiutazó diákok számára is.

dsc_0011.JPG

Először megismertük Románia és Erdély földrajzát Pincziné Balla Magdolna tanárnő előadásában. Nagyon érdekes dolgokat tudtunk meg az előadás során. Utána tartottunk egy rövid szünetet.

dsc_0014.JPG

Ezután Agócs Tibor tanár úr tájékoztatója következett, aki Erdély és Románia történelmét mutatta be. Nagyon jól összefoglalta mindazokat a folyamatokat, amik a mai állapotokhoz vezettek.Ezután újabb szünet következett.

dsc_0005.JPG

A szünet után érkezett Balogh György bácsi a Művelődés Háza igazgatója, aki Erdélyből érkezett családjával a rendszerváltáskor. Ahogy beszélt Erdélyről egyre többen azt kívánták, bárcsak holnap indulnánk! A blokk zárásaként ismét Agócs Tibor vette át a szót. A különleges feladat amit adott tulajdonképpen a kirándulás állomásaival ismertettett meg bennünket. Sűrű és információval teli foglalkozáson vagyunk túl!