1. nap

hat-14-01-0493-007-jaszkiser-iskola_parkoloja-gyulekezes_1.JPG

A résztvevő diákok szüleikkel gyülekeztek a reggel 6 órai  induláshoz. A csomagok bepakolása és a létszámellenőrzés után elindultunk a gyulai határátkelőhöz. Útközben pihenő. A magyar-román határt 11 órakor értük el. Az út során előzetesen előkészített kiselőadások hangzottak el a napi látnivalóknak megfelelően.

hat-14-01-0493-017-arad-vesztohely-koszoruzas.JPG

Aradon megtekintettük a volt Szabadság tér gyönyörű épületeit,a Színházat,a Megbékélés Parkjában a Szabadság-szobrot, illetve a Diadalívet, amelyen az európai és román 1848-as forradalom kimagasló személyiségei láthatók. Megtekintettük  azt a templomot, ami Horthy Miklós második házasságkötésének volt a helyszíne. Megkoszorúztuk a Vesztőhelyen található Vértanúk obeliszkjét. Világoson a vár megszemlélése után a Bohus kastélyt és kertjét tekintettük meg, ahol előadást hallgattunk meg a várról és a kastélyról. Végül Csernakeresztúrra érkeztünk, ahol betértünk a tájházba.

hat-14-01-0493-015-arad-megbekeles_parkja-varosnezes.JPG

Miután megérkezett a csoport a tájházhoz a vendégfogadó családok elosztása megtörtént. Rövid köszöntő után a gyerekek csomagjaikkal a családokhoz vonultak el, majd  vacsora volt a családoknál. Ezután került sor  a másnapi program ismertetésére, majd hozzáláttak a diákok az útinaplók írásához IKT eszközök segítségével a napközben készített fotók alapján, illetve megtörtént a bejegyzés a blogba.

hat-14-01-0493-021-csernakeresztur-tajhaz-koszonto.JPG