Témanap

A témanap során a tevékenységek az első órától a negyedik óra végéig tartottak.Az első órában úti beszámolót tartottak az utazásban részt vett diákok az iskola összes tanulójának.Bemutatták az útvonalat és a látnivalókat. A második, a harmadik és a negyedik órában következtek a játékos feladatok, melynek során az utazásban részt vettek és az itthon maradt diákok akadályversenyen vettek részt, melynek során 1920 métert futottak az iskola körül, zászlót "vittek" Erdély legmagasabb csúcsára, földrajzi-történelmi totót töltöttek ki valamint a látnivalókkal kapcsolatos kirakót oldottak meg. A rendezvény során az iskola összes tanulója képet kaphatott arról, hogy hol található Erdély, miért fontos ez számunkra, mennyi magyar él ott és miért, illetve milyen körülmények között.

hat-14-01-0493-103-jaszkiser-iskola-temanap.JPG